Tested minden nap veszít vizet, és vele együtt ásványi anyagokat is. Szervezetedben a víz az anyagcserédről, illetve az összes szerved egészséges működéséről gondoskodik. Nem lehet eleget szajkózni, hogy a legtöbb ember túl keveset iszik.
Sokszor a teljes napi folyadékfelvétel kimerül két csésze kávéban a reggelihez, egy csésze délutáni teában és egy italban a vacsora mellé – a táplálékban lévő folyadék kivétel. A szervezet szemszögéből nézve ez azonban vízhiány, mely mértéktől és tartósságtól függően a teljesítőképesség csökkenéséhez vezet. Szélsőséges esetben besűrűsödik a vér, fejfájás és szédülés lép fel, lelassulnak az életfolyamatok.
De sokan azt mondják, hogy egyszerűen nem éreznek szomjúságot, ezért isznak keveset. Ebben a kérdésben érzékelésünk sajnos megbízhatatlan: amíg az éhség, mint táplálkozásra való utasítás nagyon hamar fellép, a szomjúságérzet gyakran sokáig várat magára, és a kor előre haladtával még inkább csökken. Ha azonban csak akkor iszol, amikor szomjúságot érzel, szervezeted már folyadékhiányban szenved. Ezért nem helyes a szomjúságra, mint folyadékfelvételre utasító jelzésre hagyatkoznod, hanem hozzá kell szoknod, hogy még a szomjúság jelentkezése előtt igyál. Különösen igaz ez, ha sportolsz.
Tudtad?
A felnőtt ember folyadékigényének kielégítésére ajánlott átlagos vízbevitel nők számára 2,7, férfiaknak 3,7 liter naponta, aminek 80%-át ivóvízzel és más (lehetőség szerint cukor-, koffein-, méreg anyagmentes) folyadékokkal kell pótolni – a többit a táplálékaiddal.
Megfelelő mennyiségű víz fogyasztása:
- segíti az emésztést és megakadályozza a gyomor elsavasodását (gyomorégés, böfögés);
- tehermentesíti a veséket és optimálisra állítja be a test tisztulási folyamatait;
- segíti az összes fontos anyagcsere folyamatot;
- erősíti a szívet és a keringést;
- javítja a szervezet védekezőképességét;
- aktiválja az idegrendszert és csökkenti a stresszre való hajlamot;
- növeli a koncentráló- és teljesítőképességet;
- frissességet és rugalmasságot kölcsönöz a bőrnek.
Saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire fontos inni. Régebben volt, hogy a folyadékbevitelem nem érte el a napi fél litert sem. Egyszerűen nem volta szomjas (gondoltam én) Egy vizsgálat során kiderült, hogy mivel szinte a nullával egyenlő mennyiségű vizet iszom, az izületeim elkezdtek kiszáradni.
Muszáj volt napi 2 litert innom. Ebben nagy segítségemre volt a családom. Főleg apukám. A 2 literes ásványvizes üveg, bárhová is mentem a lakásban, követett… És estére mindig el kellett fogynia. Eleinte nagyon nehezen ment… De mára belejöttem. Minimum 3 liter folyadék! Zöld tea (főzött, cukor citrom nélkül) és szénsavmentes ásványvíz formájában.
Szóval csak egy jó tanács mindenkinek:
Igyatok, mert nem csak a kiszáradó izületek, hanem a felhalmozódó méreganyagok sem túl egészségesek!
Higgyünk a szemünknek és az orrunknak! Ha a vizelet szinte teljesen színtelen és szagtalan, akkor a vesénk nincs túlterhelve. Ám, ha erős sárga, és kellemetlen erős szagú, szegény vesénk szenved. (Érezhetjük is egy-két helyen.) Ezt bármikor ellenőrizhetjük és javíthatunk rajta. Érdekes kísérlet és hasznos.
Mindenkinek más a folyadékigénye. Ezzel a kísérlettel azonnal tudod, hogy Neked kell-e “higítás”!