Olvastam egyszer egy kedves történetet egy házaspárról, akik már évtizedek óta éltek együtt. A negyvenedik házassági évfordulójuk reggelén az asszony így szólt a férjéhez:

- Drágám, negyven éven át minden reggel Neked adtam a zsemle tetejét, mert tudom, hogy Te is azt szereted, ugyanúgy, mint én. Most az egyszer azonban szeretném én enni a tetejét, ha megengeded.

Mire a férj megnyúlt képpel válaszolta:

- Micsoda?! Te a zsemle tetejét szereted? De hiszen én az alját szeretem, csak azt hittem, hogy Te is, és a Te kedvedért ettem mindig én a tetejét!…

Mi, asszonyok, hajlamosak vagyunk rá, hogy feláldozzuk magunkat a családunkért, hogy a mi kívánságaink legyenek az utolsók, hogy a kedvükben járjunk. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem visszük túlzásba, mint a fenti történet mindkét szereplője. Emlékszel a kedvenc filmrendezőm, Luc Besson kedvenc filmjére, Az ötödik elemre? A hadsereg tábornoka azt mondja a frissen “összerakott” tökéletes lénynek: “Ha ki akarsz innen jönni, ki kell fejlesztened a kommunikációs képességeidet!“

Ezt a jelenetet szoktam idézni a fiaimnak is, amikor egymásnak esnek valami apró félreértés miatt: kommunikáció! Tanuld meg, csodákra leszel képes!

És hölgyeim, ne áldozzuk fel magunkat karácsonykor is. Tessék pihenni, feltöltődni az együttlétben! Mit számít, ha marad néhány pormacska a szekrény alatt, vagy ha eggyel kevesebb sütemény készül? Élvezzük ki az ünnepeket, a hétköznapok úgyis túl hamar eljönnek.

Vagy van egy még jobb ötletem – tegyünk egy kicsit ünneppé minden hétköznapot… Te hogy csinálnád?